Békéscsabai rendezvény

Békéscsabai rendezvény 2012.10.06.

Békéscsabán ismételten részt vehettünk egy nyílt bemutatón, melyen meghívott vendégek és munkatársak jelentek meg. A délelőtti off-line bemutató után Ács Zoltán és Getta Mónika Tripla gyémántok igen hasznos képzését hallgathattuk meg ,a meghívástól egészen a hálózatunk kiépítéséig terjedően.Nagyon sok hasznos információt hallhattunk ismét, a szünetekben pedig személyes konzultációra volt lehetőség.

Mi ,Andi és én személyes meghívásra érkeztünk, Dobrai Zita és Szabó István gyémántunk társaságában tölthettünk két napot.Házigazdánk Czene Magdika volt,Csanádapácáról.

Sok vidám percet töltöttünk együtt mind Istvánékkal,mind Magdikával és Ritával,aki meglepetésszerűen érkezett.

A Talk Fusion mind az üzleti,mind az emberi kapcsolatok terén  kiemelkedik a többi cég közül, mert nem csak pénzügyileg,hanem emberileg is fejlődést hoz mindannyiunk életébe. Éppen ezért én úgy érzem az ilyen rendezvényeken részt kell venni,mert megerősíti a csapatot és az egyént.

Mindenkinek, aki részt vett ennek az eseménynek a létrehozásában és az előadóknak köszönjük ezt a lehetőséget.

Találkozzunk a következő rendezvényen.

By Gyuri Zoltan Visit author's website

1967-ben születtem és átmentem egy régi korszakból egy újabba.Létrehoztam csodákat és el is vesztetem csodákat. De nem számít hiszen : Minden nap egy Új Év kezdete! A megújulás fontos dolog az életemben.